Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hétköznapi töprengő

Anyu éppen el van verve

2018. augusztus 26. - dreamer28

Apám úgy gondolja, hogy nem sokra emlélszem mi történt gyerekkoromban. Viszont az emlékek nem úgy működnek, ahogy azt sokan gondolják. Van ami egy életre beleég az ember agyába...

Apám nem bevallottan alkoholista volt a 80-as években, mikor gyerek voltam. Ezt nővérem is tanúsítja, hiszen elég sok szarságot el kellett viselni (van, amiről nem beszélünk). Amiről beszélek tágabb körben, az az, hogy apám rendszeresen elvitt magával kocsmába, mikor nem tudott másra bízni. Kollegáival, haverjaival ott támasztották a pultot, én meg a padlón ülve játszottam a kis matchboxaimmal, vagy a Donald kacsás, Mickey egeres rágó matricáival szórakoztam. Sose értettem, nekem miért ott kell bent lennem, gyerekként egyedül. Utáltam azokat az összejöveteleket, ahol a társaság jó része alkoholmámorban fürdött, és alkohol gőzös leheletükkel magyaráztak gyerek arcomba. Bár ezek még viszonylag könnyű dolgok voltak, nem úgy mint mikor a négyfal között apám anyámmal művelt...

A veszekedések mindennaposak voltak, meg az is mikor egy két pofon elcsattant. Pl. vasárnapi vendégségből jöttünk haza (6-7 éves lehettem ekkoriban), szüleim spiccesen, de még elfogadható állapotban. Azt el kell mondanom, hogy ha anyám ivott is mikor velük voltam, az enyhe alkoholos befolyásoltságon kívül nem volt soha részeg, apámmal ellentétben. Szóval, előbb említett vendégségből jöttünk haza, de már az utcán összeszólalkoztak egymással. Apám dülöngélt, és ordibált anyámmal. Tőlük leszakadva előttük rohantam egész végig. Mikor hazaértünk, alighogy becsukták a bejárati ajtót, apám párat lekevert anyámnak, majd megfogta, és ruhástul bevágta a fürdőkádba, majd hidegvizes zuhanyt adott neki. Ment az oda-vissza szitkozódás, és pár óra múlva a nyugalom. 

Na és amikor nem csak pofonok csattantak el... Éjszaka közepén arra ébredtem (szintén 7 éves korom körül), hogy irdatlan csörömpölés, bútor borogatás és veszekedés hallatszott a szüleim szobájából. Egyszer csak anyám berohant, felkapott az ágyból, és az erkély felé rohant velem, apám meg utánunk. Anyám kirakott az erkélyre, és mielőtt ő is kijutott volna, apám alaposan kezelésbe vette. Ököllel esett neki, közben félig kijutva az erkélyre apám az erkély ajtót rávágta. Anyám sikított, és sírt. Bömböltem a rémülettől, nem érttem mi történik. Kis idő múlva apám elment a lakásból, így anyám félkarjában kivitt a lakásból, és a ház előtti utcai fülkéből taxit hívott. Így az éjszaka kellős közepén elvitt a nagymamáékhoz (az anyjáékhoz) egy szál hálóingben, én pizsamában, és otthagyott. Az elkövetkező napokat mamáéknál töltöttem. Se anyu, se apu nem jött akkor, és tudtam hogy valami baj van, de hogy pontosan mi, azt nem. Mamáék nem mondtak semmit, én meg hogyan kérdezhettem volna? Anyu éppen el van verve? Egy héttel később jött apám, örült nekem. Arra nem emlkészem, hogy milyen volt a nagyszüleim és apám viszonya akkor (nagyapám teljes nyugalomban lehetett, egy agyvérzés miatt nem nagyon volt kommunikáció képes). Apám elvitt haza, de anyám nem volt otthon. Eljött a másik nagymamám vidékről, és pár hétig nálunk volt. Kiderült, anyám kórházban van. Csak később, pár évre rá tudtam meg nővéremtől, hogy apám úgy elverte anyámat, hogy eltört az egyik könyöke és az arccsontja. Mivel ekkor a kórházban én nem láthattam anyámat, így csak akkor találkoztunk mikor kiengedték. Ezt követően apám tűnt el egy időre. Szintén kórházban volt, hogy miért, akkor nem tudhattam. Rendszeresen mentünk hozzá látogatóba. Mindig érdekes környezet volt körülötte, és ebben az esetben is csak később derült ki, hogy nem szokványos kórteremben volt. Elvonókúrán volt. A kúra sikeres volt a maga agresszív módjával (80-as évekről beszélünk), de ez már nem tudta megmenteni szüleim házasságát. Pár év elteltével különváltak. 

Felnőtt fejjel borzasztó visszagondolni a 80-as évekre, hogy mennyire hétköznapi volt a hangos családi balhé (ma már családon belüli erőszak). Szembe szomszédéknál is az alkohol volt az egyik legnagyobb probléma. De ott apuka nemcsak anyukát verte, hanem a két gyereket egyaránt. Ott viszont a rendőrség tette a dolog végére a pontot. Egyszer anyuka kihívta őket, és elvitette, aztán nem is jött vissza. Szintén válás lett a dologból. És számtalan példa van előttem az akkora lakótelepről. Mennyi roncsot termeltek ezek a családok. 

Szóval apám nem beszél ezen időszakáról, mintha nem is történt volna meg. Pedig voltak ennél durvább dolgok is, amikről nem szívesen beszél az ember (nővérem és előttem erőszakolta meg néhány alkalommal). Nem tudom mennyiben változtatna ez a dolgokon, az hogy nem beszélünk róla, de részemről nem is azt mondom hogy megbocsátottam viszont jó a viszonyunk. Mindkét szülőmnek megvolt, megvan a maga hibája, de túl kell lépni, elengedni ami történt. Nekem egyszerűbb volt, mivek kicsi voltam. Nővéremnek nem volt egyszerű a dolga, ő a mai napig küzd az ebből fakadó démonokkal. Úgy gondolom, hogy inkább sikerrel, és emiatt baromi büszke vagyok rá. 

Mit gondolsz erről? Te ha voltál hasonló szituációban, hogyan léptél túl?

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapitoprengo.blog.hu/api/trackback/id/tr114204223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retkeslaci 2018.08.27. 17:09:21

Szerintem a Kádár-korszakban felnőtt emberek nagy részénél ilyen sztorik vannak az emlékek közt. Ha nem is a saját családjukban, de ismerősök közt vagy a lakókörnyezetben, iskolatársak közt volt ilyen. Én is lakótelepen nőttem fel. Nem úgy volt, mint ma, amikor aki iszákos, annak jellemzően nincs munkája, akkoriban az alkoholisták funkcionáltak egy munkahelyen, majd hazamenve elkezdtek inni és hőzöngeni. Akkoriban simán volt munkája mindenkinek, megkereste a fizetesét, majd ivott belőle. Munkahelyen se volt szokatlan az ivás. Egy fűtő, karbantartó, gondnok minden nap piálhatott akár munkában is és senki nem szólt érte.
Családi ismerősöknél emlékszem a barackpálinka szagára a házigazda és háziasszony szájából. Teljesen normális volt a bárszekrényben keresgéli gyerekként a konyakok, kevertek és pálinkák közt konyakmeggy desszert, Africana csoki vagy franciadrazsé után. Gyerekként az alkohol szaga nem volt idegen senkinek.

Egy általános iskolai évfolyamtársam anyja leszúrta az apját. A gyerekek intézetbe kerültek. Mindkét szülő alkoholista volt, állandóan verte a férj a feleséget, a végen annak elege lett.

Ma buliban isznak sokat a fiatalok, de a napi alkoholizmus azért dolgozó, tanuló embereknél már nem annyira elterjedt. Egy párkapcsolatból pedig sokkal gyorsabban kilépnek a bántalmazottak, mert már nem szarja le a környezet annyira, hogy mi történik a négy fal között. És szégyen lett alkoholistával élni, azt mentegetni.

Azt gondolom, hogy a házasságok alacsony számának ahhoz is köze lehet, hogy sokan látták a szüleiket veszekedni, nem is hiszik el, hogy lehet másmilyen is egy párkapcsolat.

midnightcoder2 2018.08.27. 17:14:13

Nekünk a szomszédban volt egy proli család, de ott a csaj volt az agresszív, eleinte együtt ittak békésen, aztán a csaj elkezdte döngetni a férfit, illetve hajkurászni a gyerekeket. Aztán úgy fél-egy óra után a férj megunta a cirkuszt (vagy benne is megemelkedett a véralkohol) és lerendezte az asszonykát. Ez utóbbi kimenekült az utcára, ment az ordítozás, valaki kihívta az URH-t, a kocsi szerintem a végére már magától tudta az utat és önvezetõ módban odatalált mint a K.I.T.T. a Knight Riderbõl. Aztán estére szent volt a béke, és együtt itták a kannásbort, majd újra indult a verkli... Volt vagy négy gyerekük (akkor), a legutóbbi már fogyatékos mert anyuka terhesen is szorgalmasan ivott és dohányzott. Pár év után szerencsére elköltöztek a környékrõl.

David Bowman 2018.08.27. 17:58:43

Én fizetős lakótelepen laktam. Ott ez nem volt szokás.

]{udarauszkasz 2018.08.27. 18:27:09

Nekem apam volt kemenyes pias. Bantotta anyamat, es a gyerekeket is, (foleg velem nem volt kibekulve) A datumra nem emlekszem, mikor anyam lelepett velunk egyutt, es apamnak otthagyta az egesz hazat mindenestul. Viszont arra emlekszem, hogy sutott a nap, mikor utoljara lebaktattunk a falepcson, 81ben. 5 eves voltam, akkor fogadtam meg, hogy antialkoholista leszek. Azota se birok lenyelni egy korty piat sem. Romlott gyumolcs ize van, a tomeny piaknak, meg mint valami uzemanyag. A sortol meg hanyhatnekom van (vajon 100 ferfibol hany ember hany meg a sortol..?:)) Van, aki egyenesen hulyenek nez emiatt.

exterminador 2018.08.27. 18:36:58

Többek között ezért tart itt ez az ország.

kormanyrud 2018.08.27. 18:50:49

Az ország tizede alkoholista, ezen nincs mit csodálkozni.
Bizony, az alkohol méreg - öl, butít és nyomorba dönt.

]{udarauszkasz 2018.08.27. 18:52:22

@exterminador: Ezt azert nem mondanam. Ausztriaban, Finnorszagban, Irorszagban is szivornyaznak becsulettel, de azert Ausztriat nem emlitenem egy lapon Magyarorszaggal.
Magyarorszagnak a maffiozo, tolva, irigy, csalo, hatalomehes mentalitas tett be. 29 ev alatt annyi penz aramlott az orszagba, hogy ebbol az osszes hideg, es melegveru allatot le lehetett volna itatni egesz evben. A pianak csak igen kis szerepe van ebben, mondom ezt, mint elvetemult antialkesz.

pepin_nymburk 2018.08.27. 19:24:35

Visszagondolva a 80-as évekre, az volt a feltűnő, ha valaki nem piált...

midnightcoder2 2018.08.27. 19:32:01

@]{udarauszkasz: Mondjuk a pia csak azt hozza ki az emberből ami benne van. Ha valaki egy agresszív állat, és csak az önkontrollja tartja vissza attól hogy szarrá verje az asszonyt, akkor amikor a pia miatt ez az önkontroll elveszik, akkor meg fogja tenni.

haXXXor 2018.08.27. 19:44:46

Ezért nem kellenek a férfiak a földre!!44

Micawberné 2018.08.27. 19:50:18

Egyszer a szomszéd felesége hozzánk menekült az italtól félőrült, agresszív férje elől. A fickó utána jött, és nálunk akarta az asszonyt eltángálni. Apám megragadta részeg állat gallérját, és kihajította az utca közepére, hogy csak úgy nyekkent. Többet nem jött át soha az asszony után...

kovacsbelane 2018.08.27. 19:55:31

@retkeslaci: a fenet nincs annyi alkoholista. Legalabb annyi jol funkcionalo pias van ma is, mint regen. Felnott egy generacio, akinek tok normalis, ha valaki reggel felessel kezd, melo utan meg felpattint par sort. Persze azert van kulonbseg, aki megengedheti, az minosegi(bb) piakat iszik, programot szervez kore (pincelatogatasok, csapatepites, fozes, bulik stb), de a lenyeg ugyanaz: rendszeres, napi szintu alkoholfogyasztas.

pepin_nymburk 2018.08.27. 20:03:35

Ma sem piskóta a nép, elég csak a kis feles üvegecskékre gondolni a kisebb boltok pénztárainál...népszerű termék

]{udarauszkasz 2018.08.27. 21:04:05

@haXXXor: Megsugom, en is ferfi vagyok. Persze nem kellenek ferfiak a Foldre, dehogy....
Nemreg voltunk a felesegemmel nyaralni, inditaskent az elso 2 napra kaptunk franko szomszedokat. (halistennek vege lett a hetvegenek, ok mentek melozni, mi maradtunk meg 5 napig...)
Az egyik oldalon ott figyelt az egyik pias tarsasag, a ferfiak viszonylag csendben voltak, de a 2 40-50 ev koruli no folyamatosan karomkodott, egymassal kiabaltak, hujjogattak az ejszaka kozepen.
A masik oldalon egy toluk fuggetlen ferfi tarsasag, vagy 15en, egyikuk, evezni-uszni nem tudott, piasan, egy aluminium ladikban sodrodott lefele a folyon, senki se tudta, hogy keveredik majd vissza sodrasnak felfele. (aztan valahogy visszaevickelt.)

Szoval ez nem gender fuggo, akarhogy is el akarjak hitetni ezt a feminacik.
@midnightcoder2: Apam anyu elmondasa szerint egy tok normalis faszi volt, amig el nem kezdett kemenyen szipkazni. Persze ezt en nem ertem mar meg, mert meg se voltam meg akkor. Nagyjabol akkortajt, vagy par evvel azelott kezdett el pialni, mikor en megszulettem. Engem mar full alkeszkent volt szerencseje megismerni, es ha anyamnak hinni lehet (marpedig miert ne lehetne?) nem valami alattas osztont hozott ki belole a pia, hanem eleve a szesz tette olyanna, amilyen volt. Sot, a szesz is vitte a sirba. (20 evvel fiatalabban halt meg, mint a szulei, a nagymamam 2 hettel elte tul a fiat.)

Csaba Bakos 2018.08.27. 21:29:07

Szia

Sokan nőttek fel ilyen körülmények között. Mindenkinek megvan a saját maga szerint szívszaggató története. De ha mélyen magunkba nézünk, akkor ezeket ha elmeséljük, akkor csak azért ,hogy egy bizonyos fokú sajnálatot ébresszünk a hallgatóban, vagy szituációtól függően még lelkierő fitogtatás is tud lenni. Az is benne van ezekben a sztorizgatásokban, hogy noha majdnem mindenkinek van ilyen története, alapvetően senkit nem érdekel a másiké. Csakis a sajátunk. Ez pedig egy bizonyos fokú önsajnálat.

Aztán rájössz, hogy az alkoholista apád aki vert, meg anyut is verte, csak rád tartozik, kár ezzel bárkit untatni, kár ezt önmagadnak felhánytorgatni. Hát nem volt elég akkor? Kár lenne ennek árnyékában élni. Inkább próbálj meg mellette, figyelmen kívül hagyva. Mert őszintén.....mit számít hogy mivót?

satie · http://321.hu/sas 2018.08.27. 21:52:19

Mindenkinek vannak erősségi és gyengeségei. Rá fogsz jönni, hogy a gyengeségeid egymásika emiatt az elfojtás miatt van. Ez fel fog szabadítani és meg fog erősíteni. Ez óriási, katartikus élmény lesz az életedben. József Attila írta: "most értettem meg apámat". (Ugyanúgy természetesen az egész fenti szitura vonatkozik, mikor megérted.) Na az lesz egy olyan pillanat, mintha először vennél igazi, friss levegőt. Felemelő lesz. Sok sikert hozzá!

Zabalint 2018.08.27. 22:29:52

@kovacsbelane:
Veled értek egyet. Pusztán statisztikával is alátámasztható az álláspontod, mert az ország alkoholfogyasztása töretlenül növekedett tovább a rendszerváltás után is. Reggel mikor munkába megyek, nagyon sok emberen érződik a buszon vagy a héven, hogy megvolt a reggeli rakéta, nem csak munkásruhás embereken, hanem jól láthatóan irodai dolgozókon is.

dreamer28 2018.08.27. 22:36:40

@Csaba Bakos: Szia! Értem, hogy senkit nem érdekel, de akkor miért olvassák? Nem, nem sajnáltatni szeretném magam, nem az az ember vagyok. Egyszerűen leírom a dolgokat, ez valakinek vagy tetszik, vagy nem. Engem érdekel mások története, és másokat is érdekel az én történetem. Tudod, van aki úgy dolgozza fel a traumákat mindenféle dilidoki, gyógyszer, és elfojtás nélkül, hogy beszél róla. Már túltettem magam ezeken a dolgokon, viszont ahogy előbb is említettem, érdekel mások története. Feltételezem ha kapcsolatban vagy valakivel, családot alapítasz vele, csak érdekel az ő története is. Vagy csak simán lepattintod az ilyen beszélgetéseket: Nem mindegy mivót? Ez lehetne egy csomó önismétől történelmi eseményre is mondani: Nem mindegy mivót? Mágis sokan pörögnek száz év elteltét követően rajta. :) Én úgy vagyok vele, hogy ebből lehet tanulni, másként viszonyulni bizonyos élethelyzetekhez. Szerintem, nekem ez a véleményem.

Tamás75 2018.08.28. 07:16:43

A kérdés inkább az, hogy Neked milyen most az életed? Melegen ajánlom Susan Forward: Mérgező szülők c. könyvét elolvasni.

Biohazard90 2018.08.28. 07:50:50

"Noverem elottem eroszakolta meg nehany alkalommal"
Ha ez azt jelenti, hogy apad te elotted eroszakolta meg nehany alkalommal nem ertem hogy tudsz vele barmilyen viszonyt apolni.
Dogoljon meg az ilyen ember akarki apja.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2018.08.28. 08:33:10

tudnék mesélni én is, a rengeteg éjszakai menekülésről , verésről ésatöbbi. Ma már felnőtt fejjel ugyan túlléptem ezen, de nagyon komoly árat fizetek érte minden nap. Az a balfasz 2 kommenttel feljebb, aki azt írja, hogy lépj csak úgy tovább, meg önsajnálat inkább fogja be a gombáját. Fingja nincs arról milyen így felnőni.

furious ewok 2018.08.28. 09:15:15

Az ilyen szülő egy szar ember. Senki lelki nyomora és gyengesége nem indok arra, hogy tönkretegye mások életét.

Az is a baj, hogy - éppen a tömeges előfordulás miatt - sokan azt hiszik, hogy vedelni normális. Sokan csak akkor jönnek ká, hogy komoly baj van, ha már csattannak a pofonok, de azt azért lássuk be, hogy ez mindig egy folyamat vége, amihez a környezet is asszisztál.

Hogy mit lehet tenni, hogy egy alkesz meg akarjon változni? Na ez egy jó kérdés, aki tudja a választ, az írja meg, sok ezer családnak segítene vele.

Zabalint 2018.08.28. 09:29:37

@satie:
Ha nem beszélnek róla az emberek, akkor elsikkadnak az ilyenek, és a társadalom elfogadja, hogy a négy fal között szabadon verheted a feleségedet/férjedet/gyerekedet.

Zabalint 2018.08.28. 09:36:54

@]{udarauszkasz:
Én azzal értek egyet, aki szerint a pia nem változtatja meg az embert. Nem anyádat nézem hülyének, viszont az, hogy milyennek látszott előtte, nem jelent semmit, az emberek magukban tartják a felgyülemlett frusztrációt, nem biztos, hogy anyád időben felismerte apád valódi énjét.

Pl. az én apám például ha iszik, rendkívül barátságos lesz, túlzottan is. Mert alapból is ilyen, az alkohol meg felerősíti. Van olyan haverom, akinek a gyerekes hülyeségeit erősíti fel. Másik haver elkezd prédikálni, ha sokat iszik. És igen, ismerek olyat, aki agresszív lesz, de ő is szintén olyan alapból, ha megismered, látszólag persze nem, mert jól tudja leplezni.

sanyikám 2018.08.28. 10:20:30

Mi is így nőttünk fel, csak szerencsére nem voltak ilyen drasztikus verések. Anyu is meg apu is ivott és minden este állt a bál. Meg minden nyaraláskor meg bárhova mentünk együtt. Egy idő után már nem is igazán mentünk négyesben sehova. Engem meg tesómat nem bántottak csak egymást, mi meg utáltunk otthon lenni, ezért sokat csavarogtunk, hogy ne halljuk. Hogy ki volt a hunyó, meg hogy mi gerjesztette ezt az egészet, nem tudom, de az biztos, hogy az alatt a kicsi idő alatt amíg éppen nem ittak, minden olyan szép volt, de sajnos sosem tartott túl sokáig. Tuti, hogy lett negatív hatása ránk a felnőtt korban.

haXXXor 2018.08.28. 10:34:17

@]{udarauszkasz: Akkor azért átment amire rá akartam világítani :)) Nekem a kedvenc sztorim a témában az pont pár hete történt:

13. ker, Árpád híd mellett. Lakik a házban egy cigány srác. Normális, jó fej bár ilyen egybenyakú típus (gyk. gyúrós tetkós fuxos). Szerintem egy hangos szava nem volt senki felé és tényleg csak azért akarom ezt kihangsúlyozni mert bár félig-meddig rasszistának tartom magam, ő nem erősíti az ezekhez társuló sztereotípiákat.

Éjfél körül volt amikor félalvásból arra ébredtem, hogy az ablak alatt beszélget a srác egy nővel. Nem is nagyon figyeltem rá mert csak a 'zajra' ébredtem meg. Normális hangon beszéltek, amit kivettem belőle az meg kb annyi volt, hogy a srác beviszik a kutyáját és visszajön dumálni a csajjal. Így is történt és mivel az ablak alatt folytatták a beszélgetést így akaratlanul is végighallgattam. A lényeg az volt, hogy a csaj ordenálé módon berúgott és vissza akarta kapni a srácot. Ezért jött a srác lakásához... Először még normálisan csinálták ezt, pontosabban a csaj. Kérte a srácot, hogy beszéljék meg, meg hasonlók de a srác NORMÁLIS NYUGODT HANGON közölte, hogy mivel megcsalta a csaj, ő nem kíván ebben részt venni. A csaj tovább kérte, de már egyre agresszívabb stílusban mert 'hát neki születésnapja van ma' és ne legyen ilyen má' a srác. A srác erre is normálisan válaszolt, hogy nem és kérte, hogy menjen el/haza/akárhova. Erre a csaj teljesen bekattant és összeesett a földön majd elkezdte ordibálni, hogy akkor verjél meg MEGINT vagy ÖLJ MEG de MOCSKOS FÉREG. Majd felállt, felborított egy robogót és tovább ordibált, hogy SEGÍTSÉG, MEG AKAR ÖLNI meg hasonlókat. A srác még ekkor is tök nyugodt hangon kérte, miközben röhögött rajta, hogy menjen haza mert láthatóan fáradt de a csaj nem hagyta abba. Elkezdte fizikailag is bántani a srácot... No ekkor már a teljes utca az ablakban volt és végignézte a csaj elmeroggyanását. Én hívtam rájuk rendőrt mert kezdett nagyon veszélyes lenni ez az egész. Persze a rendőrök a józan srácnak estek először de az utcán meg az ablakban levők mind kiabálták a rendőröknek, hogy a csajt vigyék el, ne a srácot.

Igazából a sztori tanulsága, hogy pont az ilyen posztok miatt van ez a sztereotípia, hogy a férfi az erőszakos és az agresszív. Plusz ha a férfi ilyen, akkor senki nem nézi, hogy oda milyen út vezetett anno... Ki tudja, a posztoló édesanyja (bár utal rá maga is a posztban) mit tett azért, hogy az apja ilyen kegyetlen emberré vált. Ugye a férfi privilégiuma a fizikai erőszak, de a nőé az érzelmi. És bizony az érzelmi legalább akkora (ha nem nagyobb) sebeket ejt mint a fizikai.

Ezért nem szeretem az ilyen posztokat mert egyoldalú és a férfit állítja be általában bűnösként miközben egy ilyen eseménynél kéne a körülményeket, az oda vezető utat és a környezetet is vizsgálni (gyk. alkoholista senki sem lesz ok nélkül, ahogy egy nőt sem fog egy férfi sem bántani 'ok nélkül')

Treff Bubi 2018.08.28. 11:02:07

@]{udarauszkasz: a gyümölcsös/csokis stb. sörök között biztos találsz kedvedre valót:)

2018.08.28. 11:09:25

@]{udarauszkasz: @haXXXor:
Amikor arról van szó, hogy megerőszakoltak egy nőt és minekmentoda, jellemzően férfiak szokták azzal mentegetni az elkövetőt, hogy "de hát a tesztoszteron!" - ilyenkor a férfi vadállattá válik, mint _mindenki tudja_, ergo a nő a hibás, ha felpiszkálta.
Ha ilyenkor megjegyzem, hogy nem kéne a teljes férfinemet felgerjedt kandisznókhoz hasonlítani, még én vagyok a hülye.

DocBulywood 2018.08.28. 11:11:44

Érdekes, a szüleim sohasem piáltak, cigerettáztak.

Biztosan nem telt rá, más meg annyit keresett, h volt miből piálnia.

Helyette, amire emlékszem, sokat utaztunk, jártuk az országot, múzeumokba mentünk, ilyesmi.

citrix 2018.08.28. 11:29:31

Nem a benzin/gázolaj árát kellene minden héten kétszer emelni hanem a szeszes italokét. Abból is bejönne az "elvárt" adó és talán haszna is lenne.

dreamer28 2018.08.28. 11:40:13

@haXXXor: Reményeim szerint egy későbbi poszt pontos képet ad majd rá, és kifejtem a történést. Tényleg sztereotíp ilyen formában. Tisztában vagyok vele, hogy vannak női bántalmazók is.

haXXXor 2018.08.28. 11:46:57

@dreamer28: Én kíváncsian várom (de tényleg - én örülök, ha nem az volt a célod ezzel, hogy egy újabb szélsőséges férfiellenes írás legyen)

@similar:
Igen, ez a másik amit baromira unok. Minden férfi ilyen, minden férfi csak azt akarja. Minden férfi erőszakos. Minden férfi megcsalja a párját. Minden férfi lusta szar. Minden férfit el kell látni. Minden férfi csak dugni akar. Minden férfi, ja. Nekem még véletlenül sem lehet józan belátásom, önuralmam, higgadtságom, normális értékrendem, szeretetre való igényem :D

Kispangit 2018.08.28. 11:59:25

70-es években voltam gyerek. Nem messze tőlünk volt a kocsma. Szinte mindig feküdt 1 merevrészeg a környékén. Valahogy természetes volt ez akkor. Jött a mentő, elvitték. Természetes volt az asztal alá inni magát az embernek. Ma nem látok már ilyeneket. Ma már tudják az alkeszek is, hogy ha végleg elbasszák, mennek az utcára, és ott döglenek meg. Most már vigyáznak. Akkoriban még nem volt utca.
Fater néha beivott, néha elvert. Ez se volt annyira kirívó akkoriban. A gyereket néha elverték, oszt kész. Anyámat nem verte. Aztán beteg lett, és egyre gyakrabban menekült a kocsmába, de mindig hazatántorgott. nem volt erőszakos, ledöglött, kijózanodott, tudta, hogy meg fog halni. Aztán szépen meg is halt. Szerencsére már főiskolás voltam akkor.
Ezzel verte meg az Isten. Ilyen volt az apja is. Remélem, velem vége szakadt az átoknak...

visz 2018.08.28. 13:28:42

Az nagyon jó hír, hogy az apja már hosszú ideje nem iszik. Hiányolom viszont annak felderítését, hogy mi vezetett az alkoholizmushoz, milyen volt apja gyerekkora, családi, baráti, munkahelyi környezete. Ez biztosan segítené a feldogozást, a megbocsátást. El kellene jutni addig, hogy őszintén tudjanak erről beszélni az apjával.

Berelhetoreklamfelulet 2018.08.28. 15:03:09

Nincs azzal semmi baj, ha az asszony helyén van kezelve...

]{udarauszkasz 2018.08.28. 18:38:56

@Berelhetoreklamfelulet: Ezt a fajta felfogast nagyjabol fel evszazada kezdtek el levetkozni civilizaltabb orszagokban.