Az utóbbi napokban ismét kavargott a szaros víz Orbán Viktor miniszterelnök körül a magángépes kiruccanások miatt. Természetesen erről is Soros tehet...

Ami igazán kiverte nálam a biztosítékot, az ez: https://index.hu/belfold/2018/09/27/orban_garancsi_magangepen_gulyas_szerint_csak_lejarato_akcio/

"Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője az ATV-ben egyenesen arról beszélt, hogy ez a Garancsi-féle magángépes utazás nem is ajándék, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy Orbán és Garancsi barátok, és a barátok megosztják egymás közt, amijük van. Az RTL meg is kérdezte Gulyást, hogy mi fér még bele barátok között, hol lehet a megosztás határa, esetleg Garancsi adhat-e lakást a miniszterelnök gyerekeinek, mert hogy neki sok pénze van, vagy Mészáros üzletrészt más családtagoknak? Gulyás szerint ebben a határ „a polgári jó ízlés és a választópolgárok értékítélete”."

Szóval az én értékítéletembe és polgári jó ízélsembe nem fér bele ez a dolog. Főként, hogy nem ajándék, nem juttatás, csak annyi történt hogy egy barát megosztotta azt amije van. Szép barátság nem mondom, de ha nem ilyen pozícióban levő emberekről lenne szó, akkor azt mondom ok a dolog. És akkor csak visszatekintve, akik csak úgy baráti alapon kaptak valamit: Rogán Antal helikopterezése Szabó Zsófiék esküvőjére (jó-jó ez a felesége részéről lett intézve, de a tagadás amit levágott, és a perrel való fenyegetés..), Semjén Zsolt svédországi vadászata (mai napig nem tisztázott hogy legális volt-e a szarvas kilövése), Kósa Lajos 800 milliós jutalma a csengeri asszonytól (átverés, kamu, de azért van róla papír, hogy kapott volna ekkora összeget a segítsége gyanánt, baráti alapon).

Értem én, hogy a szocialista kormányok így, meg úgy, de a lopott pénzek nagyságrendbeli elsikkasztása nem mindegy. Tudom, bevett szokás hogy mindenki lop. De miért van ez így? Állandóan szócsatázok ha szóba kerül ez a téma bármilyen beszélgetés során, mert nem tudom ezt a dolgot elfogadni. Túlságosan idealista és romantikus alkat vagyok, hogy ne a köz javát vegyem alapul. Furcsálom, hogy ez a dolog nem mozgatja meg az emberek ingerküszöbét, nem tesznek semmit ellene. És furcsálom, hogy egy rétegnek még mindig el lehet adni az elmúlt 8 évet, Gyurcsányt, és Sorost. Még mindig jönnek azzal, hogy Gyurcsányék bevallottan hazudtak éjjel és nappal. Orbánék nem ezt csinálják már 8 éve? Nem hazudnak hüylére minket? Nem furcsa, hogy kormánypárti politikusok azt mondhatják, hogy alkotmányos joguk hülyének lenni? Ok, legyenek. És legyen alktományos joguk hülyének nézni bennünket, de nekünk alkotmányos jogunk nem hülyének lenni. Ennyi. 

És mielőtt ballibsizne valaki, szavaztam én a Fideszre korábban, és ugyan balos beállítottságú vagyok, de inkám vallom centralistának. Egyébként hol van egy erős centralista nézetű párt?

Apám úgy gondolja, hogy nem sokra emlélszem mi történt gyerekkoromban. Viszont az emlékek nem úgy működnek, ahogy azt sokan gondolják. Van ami egy életre beleég az ember agyába...

Apám nem bevallottan alkoholista volt a 80-as években, mikor gyerek voltam. Ezt nővérem is tanúsítja, hiszen elég sok szarságot el kellett viselni (van, amiről nem beszélünk). Amiről beszélek tágabb körben, az az, hogy apám rendszeresen elvitt magával kocsmába, mikor nem tudott másra bízni. Kollegáival, haverjaival ott támasztották a pultot, én meg a padlón ülve játszottam a kis matchboxaimmal, vagy a Donald kacsás, Mickey egeres rágó matricáival szórakoztam. Sose értettem, nekem miért ott kell bent lennem, gyerekként egyedül. Utáltam azokat az összejöveteleket, ahol a társaság jó része alkoholmámorban fürdött, és alkohol gőzös leheletükkel magyaráztak gyerek arcomba. Bár ezek még viszonylag könnyű dolgok voltak, nem úgy mint mikor a négyfal között apám anyámmal művelt...

A veszekedések mindennaposak voltak, meg az is mikor egy két pofon elcsattant. Pl. vasárnapi vendégségből jöttünk haza (6-7 éves lehettem ekkoriban), szüleim spiccesen, de még elfogadható állapotban. Azt el kell mondanom, hogy ha anyám ivott is mikor velük voltam, az enyhe alkoholos befolyásoltságon kívül nem volt soha részeg, apámmal ellentétben. Szóval, előbb említett vendégségből jöttünk haza, de már az utcán összeszólalkoztak egymással. Apám dülöngélt, és ordibált anyámmal. Tőlük leszakadva előttük rohantam egész végig. Mikor hazaértünk, alighogy becsukták a bejárati ajtót, apám párat lekevert anyámnak, majd megfogta, és ruhástul bevágta a fürdőkádba, majd hidegvizes zuhanyt adott neki. Ment az oda-vissza szitkozódás, és pár óra múlva a nyugalom. 

Na és amikor nem csak pofonok csattantak el... Éjszaka közepén arra ébredtem (szintén 7 éves korom körül), hogy irdatlan csörömpölés, bútor borogatás és veszekedés hallatszott a szüleim szobájából. Egyszer csak anyám berohant, felkapott az ágyból, és az erkély felé rohant velem, apám meg utánunk. Anyám kirakott az erkélyre, és mielőtt ő is kijutott volna, apám alaposan kezelésbe vette. Ököllel esett neki, közben félig kijutva az erkélyre apám az erkély ajtót rávágta. Anyám sikított, és sírt. Bömböltem a rémülettől, nem érttem mi történik. Kis idő múlva apám elment a lakásból, így anyám félkarjában kivitt a lakásból, és a ház előtti utcai fülkéből taxit hívott. Így az éjszaka kellős közepén elvitt a nagymamáékhoz (az anyjáékhoz) egy szál hálóingben, én pizsamában, és otthagyott. Az elkövetkező napokat mamáéknál töltöttem. Se anyu, se apu nem jött akkor, és tudtam hogy valami baj van, de hogy pontosan mi, azt nem. Mamáék nem mondtak semmit, én meg hogyan kérdezhettem volna? Anyu éppen el van verve? Egy héttel később jött apám, örült nekem. Arra nem emlkészem, hogy milyen volt a nagyszüleim és apám viszonya akkor (nagyapám teljes nyugalomban lehetett, egy agyvérzés miatt nem nagyon volt kommunikáció képes). Apám elvitt haza, de anyám nem volt otthon. Eljött a másik nagymamám vidékről, és pár hétig nálunk volt. Kiderült, anyám kórházban van. Csak később, pár évre rá tudtam meg nővéremtől, hogy apám úgy elverte anyámat, hogy eltört az egyik könyöke és az arccsontja. Mivel ekkor a kórházban én nem láthattam anyámat, így csak akkor találkoztunk mikor kiengedték. Ezt követően apám tűnt el egy időre. Szintén kórházban volt, hogy miért, akkor nem tudhattam. Rendszeresen mentünk hozzá látogatóba. Mindig érdekes környezet volt körülötte, és ebben az esetben is csak később derült ki, hogy nem szokványos kórteremben volt. Elvonókúrán volt. A kúra sikeres volt a maga agresszív módjával (80-as évekről beszélünk), de ez már nem tudta megmenteni szüleim házasságát. Pár év elteltével különváltak. 

Felnőtt fejjel borzasztó visszagondolni a 80-as évekre, hogy mennyire hétköznapi volt a hangos családi balhé (ma már családon belüli erőszak). Szembe szomszédéknál is az alkohol volt az egyik legnagyobb probléma. De ott apuka nemcsak anyukát verte, hanem a két gyereket egyaránt. Ott viszont a rendőrség tette a dolog végére a pontot. Egyszer anyuka kihívta őket, és elvitette, aztán nem is jött vissza. Szintén válás lett a dologból. És számtalan példa van előttem az akkora lakótelepről. Mennyi roncsot termeltek ezek a családok. 

Szóval apám nem beszél ezen időszakáról, mintha nem is történt volna meg. Pedig voltak ennél durvább dolgok is, amikről nem szívesen beszél az ember (nővérem és előttem erőszakolta meg néhány alkalommal). Nem tudom mennyiben változtatna ez a dolgokon, az hogy nem beszélünk róla, de részemről nem is azt mondom hogy megbocsátottam viszont jó a viszonyunk. Mindkét szülőmnek megvolt, megvan a maga hibája, de túl kell lépni, elengedni ami történt. Nekem egyszerűbb volt, mivek kicsi voltam. Nővéremnek nem volt egyszerű a dolga, ő a mai napig küzd az ebből fakadó démonokkal. Úgy gondolom, hogy inkább sikerrel, és emiatt baromi büszke vagyok rá. 

Mit gondolsz erről? Te ha voltál hasonló szituációban, hogyan léptél túl?

Az index.hu egyik cikke hivatkozva egy BBC-s cikkre közli, hogy minden harmadik gyümölcs, vagy zöldség nem kerül piacra, mert túl csúnya. Pár éve két dokumentfilm is nagy benyomást tett rám ezzel a ténával kapcsolatban. Az egyiknek emlékszem csak a címére: Friss és máris a szemétben. 

Jól bemutatja a film azt, hogy nagy üzletláncok hogyan formálják a fogyasztói ízlésünket. Csak a szép, egyen forma zöldésgek és gyümölcsök kerülnek a felvásárlásra a termelőktől. A többi megy a kukába. A termelői részről dolgozók, ha esetleg a szemétből kimentik az esztétikai hibás termékeket, búcsút mondhatnak a munkájuknak, és még feljelentésre is számíthatnak. Több vásárlót megkérdezve, hogy mi a véleményük erről, azt felelték, hogy az esztétikai hibás zöldséget és gyümölcsöt ugyanúgy vásárolnák, amennyiben megtalálhatóak lennének a polcokon. Mivel az üzletláncok kínálatában ez nem található meg, mert ugye csak a szép és formás az egészséges, így kénytelenek ezeket vásárolni. Persze ki lehet menni a piacra, de tegye a szívére a kezét az, aki ott nem a szép és egészséges árut célozza meg egyből. 

A másik dokumentumfilm címére nem emlékszem, de ott teszteket végeztek a piacon vásárlókkal Németországban.  Különféle fajtájú körték voltak a teszt tárgyai. Azt próbálták meg kideríteni vizuális és ízbeli teszt során, hogy melyik fajta is a jobb. Az esztétikus körte a legrosszabb ízű, a nagyon csúnya pedig a legjobb ízű, köztük pedig jó pár átmenet. Érdekes volt látni a reakciókat az emberek részéről, hogy nem feltétlenül a szebb a jobb. 

A fentebb említett BBC-s cikk alapján a kutatók szerint érdemes lenne az embereket a fenntartható vásárlásra nevelni. Nem tudom ez kinek lenne a feladata, illetve egyáltalán érdekelné e az embereket ez a dolog. Úgy gondolom ez valakinél természetes csak magamból kiindulva. Mikor vásárolni megyek, simán megveszem a csúnyább zöldséget és gyümölcsöt.

Egyébként borzasztó belegondolni, hogy kiszopojozzuk a termőföldeket a végtelenségig a maximum hozamok fejében, és közben a 30%-a a szemétben végzi. Persze lehet azt mondani ilyenkor hogy demagóg valaki, ha felhozza hogy máshol milyen éhínség van ilyen és olyan okokból.

Mit gondolsz erről?

Tíz év aktív használat után felfüggesztettem a facebook profilom. Csak azért nem töröltem véglegesen, mert a messengert használom egyéb kommunikációs csatorna gyanánt. 

Kicsit besokkaltam a sok kamu bejegyzéstől. Hogy az ismerőseim eladják kapcsolataikat üzleti érdekek miatt, hogy az utolsó percig mindent posztolnak életükről, és személyes találkozó alkalmával már csak annyit képes közölni: Ott van minden a profilomon. Hogy a személyes találkozók alkalmával a hülye facebook-ot böngésztük a többiekkel együtt. Hogy függővé váltam, mivel a posztok böngészésével indítottam ébredés után, és lefekvés előtt. Hogy miután posztoltam valamit, remegve vártam a like-okat. 

Úgyhogy valamivel több mint két hete a felfüggesztés mellett döntöttem. Kicsit szokatlan volt, hogy kiesek ebből a napi pixisből, és hogy nem tudok abba a szerves, pörgő folyamba bekapcsolódni, ami az ismerősöknél történik. Így legalább viszont lesz miről beszélgetnünk a személyes találkozók során. És remélem a kérésemet tiszteletben tartják, hogy közös időben ne posztoljanak, ne böngésszenek a face-en. 

Mindenkinek javasolt egy kis önmérséklés.

Ti mit gondoltok erről?